Magyartalanítva
Eltűnt a magyarságom. Meglógott. Elbitangolt. Füttyszóra sem jön vissza. Egy darabig hívogattam, szólongattam, reméltem hogy visszatér hozzám, de hetek óta nem hallok felőle.
Az első este, így magyartalanítva, megpróbáltam pótolni. Nem sikerült, mert össze-vissza álmodtam minden hülyeséget, hogy barnaszemű lettem, hogy elfeketült a hajam, hogy japánná váltam, aki magyarul tud csak nevetni.
A második napon megnéztem az interneten,tudnék-e esetleg helyette valami mást. Pénz nem számít, gondoltam, rászánom azt az összeget amibe kerül, de így nem maradhatok, hiszen akkor a nevem sem lesz az ami korábban volt, esetleg nyelvet is kell váltanom, vagyis csak a reszkír meg a költség, s nem biztos, hogy megéri. Egyszerűbb lesz, ha beszerzek valami újat, frisset, ropogósat, bár ezesetben a használttal is beérném, csak maradjon velem.
Én naív, azt hittem, válogathatok. Aztán rájöttem, hogy erről szó sem lehet. A bőrömből nem tudok kibújni, s magam mellé leülni. A sírásom és nevetésem, a vicceim, a haragom és a jó kedvem mind magyarul vannak. Én vagyok, aki magyar voltam, akkor tehát én mostantól nem vagyok. Illetve dehogynem, Ferber Katalin, egykori magyar.
Régen tehát magyar voltam, most pedig magyartalan vagyok. Azt nem mondta még nekem senki, hogy nem vagyok magyar, de nyilván, ha nem igyekszem, ha nem iparkodom, ha nem sietek, akkor még ez is megtörténhet velem.
Azt már hallottam többször is, hogy szórványmagyar vagyok, amiről egy só- és borstartó jutott eszembe, hisz mindkettő ott van a terített asztalon, hogy a vendég szórja, ha akarja.
Azt is hallottam már, hogy idegenbe szakadtam, erről pedig a gyengus nejlon bevásárlószatyrok leszakadt füle jutott eszembe.
Szóval lefegek a semmiben, időnként szóródom, s keresem az elveszettet. Pontosabban kellene persze ezt is: keresem az elvettet.
Ahogy nem vagyok szomorúság vagy vidámság, úgy nem vagyok magyarság sem. Tanultam magyar nyelvtant, emlékszem a -ság -ség képzőre, de erről egyetlen szó jut csak eszembe: segítség.
Nem lehetek annak része, amit mások jelölnek ki nekem. Nem gyűlölhetek senkit azért, mert valakik őt nem tartják magyarnak, engem pedig igen.
Ha nem tudom visszaszerezni a magyarságomat, ha nem tudok beszerezni még pult alól sem valami mást helyette, akkor maradok tisztelettel, aki eddig voltam.
Úgy látszik, magyarnak lenni már csak a nem magyarok között lehet. Úgy még szabad?
2016. szeptember
Ferber Katalin