Normális esetben
Normális esetben az ember otthon marad. Nem megy más országba, legfeljebb néhány hétre nyaralni, eszébe sem jut, hogy onnan ne jöjjön haza.
Normális esetben a fiatalok elmennek mindenféle külföldi tanulmányútra, s szó sincs arról, hogy onnan ne térjenek vissza. Csak akkor, ha találnak egy igazi társat, mert a szerelem nagy úr, vagy épp úrnő, na de akkor is haza kell jönniük, sok normális oka lehet ennek.
Normális esetben néha elvágyódik az ember, vagy az emberné, no akkor felkerekedik, elmegy egy-két évre, megtapasztal ezt-azt, majd hazajön, zsebe dagad a tudástó és tapasztalattól. Büszkén pakol ki, kincseket hozott. Ámulat és öröm fogadja, ami normális.
Normális esetben olykor végleges a távozás, mindenféle kényszerek is lehetnek, vagy például a nagy szerelem nem tud kibontakozni másutt, csak ott, ahova a nagy Ő (vagy Őné) tartozik. Normális esetben ebből egy ideig honvágy lesz, aztán kivasalt idomulás, vagy valami ehhez hasonló. A nyaralás mostmár az egykori otthon helyszínén történik, de ez is normális.
Normális esetben sok helyen lehet élni, egyidejűleg persze nem, de normális esetben erre mindenki gyorsan ráébred, s legyintése iránya merőben személyes. Arra legyint, vagy erre, két kezünk van és négy égtáj.
Normális esetben nem emigrálunk. Vannak persze majdnem normális esetek, amikor nem akarunk emigrálni, mégis az lesz belőle, magunk elől is titkoljuk egy darabig, de küszöbbé akkor sem tudunk válni, mert az biztosan nem normális.
Normális esetben csak egyszer emigrálunk. Vannak persze különcök, akiknek semmi sem elég normális, azok próbálkoznak sokféle országgal, aztán megülnek valahol, ez is normális, ha hagyják őket megülni.
Normális esetben az emigrálás jófajta dicsekvések táplálója, a bezzegelés motorja, szó sincs persze az irígységről, mert néha nehezebb maradni, mint elindulni. Ez is normális.
Normális esetben az emigráció új ruha, néha szűk, néha lötyög rajtunk, a szabásminta azonban nálunk van, bármikor tudunk igazítani, de gombostűkkel tele a szánk. Mi lenne más ez is, mint normális?
Később néhányan keverni kezdjük a szavakat, no nem felejtjük el az édeset, az igazit, de mintha már nem az jutna először eszünkbe, hanem a tolakodó fejünkben sutyorgó, vagy hangosan figyelmeztető másik szó. Normális persze hogy ettől elfáradunk, igyekszünk emlékezni a szavakra, a jóféle szóviccekre, de azok már sorbaállásra vannak ítélve.
Normális ez, csak ha hazalátogatunk, akkor van alig észrevehető dadogás, néhány másodpercig a szavak keresgélése, de a taxis még nem vesz észre semmit.
Normális hogy a másik nyelven kezdünk számolni és álmodni.
Később normális a saját, hozott nyelv feledése, nem kell az már semmire, vagy ha mégis, az is normális.
Normális az új élet, a régit akár erőszakkal is feledni kell, az is normális, ha nem születnek erről beszámolók, interjúk. Nem esik szó arról hogy miként erőszakoljuk meg önmagunkat kellő eleganciával, eltartott kisujjal, s kezdjük hevesen abnormálisnak tekinteni azt amit magunk mögött hagytunk.
Holott abból állunk.
Normális esetben fokozatosan váltunk “hazamegyek”-ről “utazunk”-ra, megmutatjuk társunknak, gyerekeinknek, hol is volt az a normálisnak hitt élet, ami ma már nem normális nekünk.
Normális a sokáig tartó ízéhség, normális a nosztalgiaroham, normális az álom, melyben lekéssük a repülőt, a bőröndünk pedig rejtélyes módon elveszett.
Ha odautazunk, nem kérdezünk senkit semmiről, más a normális már ott és itt, jobb kerülni a vitát. Ennél aligha van normálisabb.
Néha elmélázunk, milyen jó, hogy normális világban élünk, milyen nagyszerű, hogy ennek felhőtlenül örülhetünk.
Azt ugyan némelyikünk nem érti hogy miért keresi más is a normálisat, hiszen mindenkinek ott van a magáé.
Normális esetben nem megy senki kockázatos hosszú utakra, az jóra nem vezet, normális esetben ezt a TV is bemondja, ha meg nem, az is normális.
Mi egymásra nézünk, bólogatunk, normális esetben minden rendben van, s ha mégsem, az is normális.
A mi normális életünket ez nem zavarhatja meg, ez az érzés is normális.
Soha eddíg, az én életemben nem kerültünk mindannyian ilyen messze mindattól, amit normálisnak tartunk.
Hamarosan ez lesz a normális.
Berlin, 2016 október
Ferber Katalin