Print
Category: Fele-Más Blog
Hits: 75
(Ki)küldetés
 
Nagy megtiszteltetés ért. Lehívtak a tanulmányi osztályra és megbíztak azzal, hogy állítsak össze egy két hétig tartó, európai egyetemeket felkereső utazási tervet. A cél néhány egyetemmel cseremegállapodást kötni, néhánnyal pedig a meglevőt kibővíteni.
Igazán meghatódtam. Nyilván bizalommal vannak irántam, pedig alig egy éve dolgozom a tanszéken. A tanulmányi osztályon még “vezetőnek” is kineveztek, mármint a két hétig tartó út vezetőjének. Ezzel egyidőben kollégáim közül többen hasonló út szervezésével voltak megbízva, csak más földrészekre.
A “kiválasztás” logikája: egy európai (ez vagyok én) menjen európai egyetemekre, egy amerikai az amerikai felsőoktatási intézményekbe és egy kínai vagy koreai kolléga természetesen keletázsiai egyetemkre látogasson el, no nem egyedül, hanem japán kollégákkal.
(Nem kell különleges képesség e logika megfejtéséhez.)
Alig két hét múlva készen állt minden az utazáshoz.
Úgy kellett mindent megterveznem, hogy egyetlen nap ne telhessen munka nélkül. Másként fogalmazva, ha nem tárgyaltunk egy egyetemmel, akkor a repülőn ültünk. Az uticélok: Hollandia, Svédország, Olaszország, majd (jutalmul!) Magyarország.
Minden országban egyetlen egyetemet kellett felkeresni.
Utitársaim egy japán és egy amerikai kolléga voltak.
Azt hiszem, a Narita repülőtér indulási oldalán elvesztettem az akkor még mindig tartó lelkesedésemet. Két kollégám ugyanis azonnal ingyen whisky után kutatva az egyik légitársaság exkluzív várójában maradt, s én felmértem hogy mire számíthatok két hétig. Késett az összes gépünk, éjfélre értünk a maastrichti szállodába, ahol az épp hazafele induló szakács azonnal összedobott nekünk egy vacsorát, borral együt, melyért nem kellett fizetnünk. Kollégáim hümmögtek és hitetlenkedtek, Japánban soha semmi sincs ingyen, vagy ha mégis, az gyanús-mondták.
Másnap és további két napig a világ egyik legjobb egyetemén voltunk, órákra is mentünk. Bevallom engem lenyűgözött az elméleti és gyakorlati oktatás összekapcsolása, az interaktív pedagógia, a tandíj alacsony volta, s még sokminden más.
Kollégáim kissé ingerülten morogtak, mondván, ez lehetetlen, megvalósíthatatlan és felesleges a mi egyetemünkön. Nálunk túl sok diák van, ráadásul a maastrichti oktatási módszer lényege, hogy a tanárnak minden órára készülnie kell. “No még csak az kéne” rikkantott nevetve japán kollégám, amerikai kollégám pedig bennfentes mosollyal bólogatott.
Egyetlen szót sem szóltam.
Kollégáimnak nem tűnt fel, hogy a holland egyetem korszerű oktatási módszereivel lett világhírű, s ezt a módszert a világ különböző egyetemei megvásárolják.
Maastrichttal korábban nem volt szerződésünk, de ez volt a feladat, egy szerződés aláírása. S miközben kollégáim gyönyörű meséket mondtak a tanszékünkről, melyből egyetlen szó sem volt igaz, megértettem, hogy a szerződés a saját japán diákjaink egy évre szóló “exportjához” kell, mert a mi programunknak ez volt az egyetlen vonzó eleme: minden diák külföldön tanulhat egy évig.
Természetesen a maastrichti egyetem is küld cserébe diákot, (ettől cseremegállapodás) de sokféle ok miatt lényegesen több japán diák tud menni a keretszerződésekkel külföldre, mint ahány külföldi diák tud egy évre egy japán egyetemre jönni. Szerződés aláírva, így átmehettünk a svéd városba, Lundba.
Ott több tanszékre is ellátogattunk, mert a lundi egyetemen van a legnagyobb ázsiai kar. Kollégáim nagyon élvezték az estéket, mert végre ingyen lehetett inni, méghozzá sokat. Csak két kínos jelenetnél kellett fegyelmeznem magamat. Az egyik amikor kollégáim elkértek minden kifizetett számlát a svédektől, mondván ezt majd otthon kifizettetik az egyetemmel, a másik amikor egy daliás svéd szociológusa vacsoraasztalnál elmagyarázta nekem a keleteurópai nők rendkívüli szexuális képességeit, különös tekintettel a magyarokra. Az est után mindkét kollégám gratulált, ma sem tudom mihez.
Ezután a velencei Nemzetközi Egyetem következett, ahol szintén szerződést kellett kötnünk.
Egy 17.században épült villában laktunk, de kollégáim rosszallóan jegyezték meg, hogy még tornaterem sincs benne. A tárgyalások botrányba fulladtak, mert az olasz egyetem dékánja nem hitt el egyetlen szót sem kollégáim szokásos meséiből, s feltett egy kérdést, melyre én őszintén válaszoltam. Ennek ellenére megszületett a szerződés, azonban mindkét kollégám egyszerre közölte, hogy áruló vagyok, mert az igazat mondtam. Ezután Budapestre utaztunk, ahol ők fél napot töltöttek el, mondván, a magyar egyetemek már nem fontosak számukra, (ez egy elmaradott ország, tette hozzá kollégám) s vidáman hazautaztak. Előtte azonban részletesen elmagyarázták, milyen súlyos hibát követ el az, aki nem saját egyetemét képviseli, aki nem kellően lojális és aki azt képzeli, hogy nekünk a majdani külföldi diákok a fontosak. Ez érdektelen, tette hozzá kollégáim egyike, a lényeg az, hogy a saját diákjaink jól érezzék magukat az általuk választott külföldi egyetemen, hiszen sok pénzt fizetnek ezért (is).
Én, jutalomból Budapesten maradhattam még tíz napot. Egyébként a nemzetközi “turné” a törvényes fizetett szabadságidő alatt zajlott, melyet természetesen az egyetem semmilyen módon nem kompenzált dolgozóinak.
(Hacsak a külföldön összegyűjtött számlák kifizetése nem tekinthető annak. Ennek köszönhetően értettem meg kollégáim számlagyűjtő szenvedélyét.)
Természetesen az útról jelentést is kellett írni, de annak már nem én voltam a felelőse, hanem a japán kollégám.
Ő egyébként Velencében elmondta, hogy nagyon buta ember lehetek, ha eddig még egyetlen alkalommal sem pályáztam meg az oktatási tárca kutatási ösztöndíját, hiszen ő abból vásárolt két laptopot, egy fényképezőgépet és két mobiltelefont.
Arcán elégedettség honolt, tekintetéből büszkeség sugárzott. Emlékeztettem őt arra, hogy komoly fizetést kapunk havonta, de erre nevetve azt válaszolta, hogy az nem normális aki nem akar több pénzt, mint amennyije van.
Megnyugodtam, hiszen a két hét minden perce azt bizonyította, hogy valóban nem vagyok normális, de mégis megtűrnek. Hálás vagyok ma is azért, hogy megérthettem egy hatalmas, híres egyetem külpolitikáját.
A laikusok számára: ez a hajdan híres egyetem ma egyetlen nemzetközi ranglistán sem szerepel oktatási és kutatási eredményeivel. Talán értem is hogy miért.
 
Berlin, 2016 november
 
Ferber Katalin