Attólfügg földjén
Minden relativizálódik. Az udvariasság sohasem maradhat el, a mosoly valamiféle máz, a szemek ugyanolyanok, nincs igazi nevetés.
Attól függ. Ez így jó, mindenkinek.
Nincs hazugság, hisz az is attól függ. Ha épp jól esik, hazudjunk, mosolyogva, de arra vigyázzunk, hogy ne azonnal derüljön ki. Majd egyszer később, amikor már semmi jelentősége sincs.
Keveset beszéljünk, nem kell semmit megmagyarázni. Igyekezzünk kész helyzeteket teremteni mások számára, akkor biztonságban leszünk. Halkszavúság, ez nem attól függ, kivel mikor beszélünk, az kötelező, indulatnak, felcsattanásnak nincs helye.
Derű, kedély.
Tartózkodjunk a kérdésektől, abba csak belezavarodunk. Igyekezzünk másokat is rábírni, hogy ne kérdezzenek, a “hogy van ma?” bőven elegendő, olykor még ez is túlzás. További kérdésnek nincs helye. Szűk a folyosó, a mozgástér, ezért ne hadonásszunk, kezünket mindig tartsuk magunk mellett, ha lehet, párhuzamosan a lábunk vonalaival. Hátitáska megengedhetetlen. Az oldaltáska is csak laposan, nehogy megzavarjunk ezzel valakit vagy valamit.
Fáradtak sohasem lehetünk. A szavak mindössze arra kellenek, hogy önmagunkról eltereljük a figyelmet. Rejtőzködni legkönnyebben a beszéddel lehet. Ezt se vigyük azonban túlzásba, mindent csak mértékkel. Attól függ persze, lehet hallgatni is, jelentőségteljesen, az olykor sikerrel azt a benyomást kelti, mintha lenne valami nagyon fontos gondolatunk, annyira fontos, hogy nem is merjük kimondani. A hallgatás beszédes is lehet, sejtet, az a jó, ha minél többet, hadd gondolkozzanak mások, helyettünk is.
Mímeljünk csodálkozást, ha partnerünk (kollégánk, ismerősünk, esetleg barátunk) panaszkodik, hogy megígértünk valamit és nem tartottuk be. Azt soha ne válaszoljuk, hogy elfelejtettük, ez méltatlan lenne hozzánk. Mondjuk először, hogy nem úgy értettük. Ha a másik fél makacsul ismételgeti ugyanazt, ne okvetetlenkedjünk. Szelíden váltsunk társalgási témát, beszéljünk általános problémákról, röviden említsük meg saját nehézségeinket, hívjuk elő a másik együttérzését. Tartsuk szem előtt, hogy problémák nincsenek, csak mások tartják a be nem tartott ígéretet problémának, hiszen ez is attól függ. Ezért igyekezzünk gyorsan megszabadulni az aggodalomtól, lelkiismeretfurdalásnak sincs helye. Minden megy tovább, ahogy eddig.
Az természetesen más, ha saját kényelmünk, rutinjaink kerülnek veszélybe. Ne feledjük, ezt csak azok veszélyeztethetik akiktől függünk. Velük más az alkalmazandó technika. Ne feledjük, a fentebb felsorolt módszereket jobb, ha úgy használjuk, hogy ezekhez semi közünk. Rutinosan csináljuk, zavarnak helye nincs, de a szerénységet soha ne feledjük, az mindenkit lenyűgöz.
Soha ne tagadjuk hibáinkat, tegyünk úgy, mint aki belátja, kész az azonnali változásra, hangunkat a szokásosnál is jobban lágyítsuk, lojalitásunkat fejezzük ki testtartásunkkal is, de ne vigyük túlzásba, az az ellenkező eredményt válthatja ki, mint amit el akarunk érni.
Fogadjuk el vita nélkül a felettes utasításait, semmiképp se kérdezzünk ennek egyetlen részére se rá, pénzt soha ne emlegessünk, mintha az nem lenne fontos, még akkor se, ha éppenséggel az a legfontosabb. Ha lehetetlen az új feladat végrehajtása, igyekezzünk úgy tenni, mintha ez is könnyedén megvalósítható lenne, mondatainkba helyezzünk el legalább egy elismerő jelzőt a felettes ötletének hallatán, s akkor elérjük, amit akartunk.
A legfontosabb: mi nem vagyunk, csak a látszatunk, a szerepek minden elemét már rég begyakoroltuk, helyzettől függően mindegyiket nagy sebességgel váltjuk.
Attól függ.
Sokan élnek, dolgoznak attólfügg földjén. Nincs igaz és hamis, nincs valóság, csak látszat, nincs vélemény csak hozzászólás, nincs jó és rossz, mert minden csak értelmezés kérdése.
Jó hely az ilyen, mert természetesen felelősség sincs. Illetve attól függ. Arra ügyeljünk a legjobban, hogy a felelősség vállalása soha ne bennünket érintsen. Mindig akad valaki, aki vállalja helyettünk.
Ez az egyetlen dolog ami tőlünk függ.
Berlin, 2016 december
Ferber Katalin