A gangon
A napfény kicsalogatta a szomszédokat. Zebegényi néni a konyhaajtó előtt ült és horgolt, Nusi néni a frissen elkészült süteményt rakta ki hűlni, Szilvi néni kizavarta Zsófi lányát a lakásból, mert takarítani akart.
Szombat délelőtt volt, dolog szinte semmi, csak az ószeres érkezett meg, aki óbégatva használt ruháááát cipőőőőt búúúúútort veszek kántálással várta, hátha lesz valami eladó holmi a házban.
A konyhaasztalunkon egy megtermett patkány ült és lassan ette a sárgarépát, ami a húsleveshez volt előkészítve.
Anyám pánikolt. Először Zebegényi néninek szólt, az lekiabált az elsőre, aztán a földszintre is lement, a házmesteréknek volt egy elhízott macskájuk. Néhány perc múlva megjelent Béla, a házmester, hóna alatt a lomha macskával.
Én nem mertem kijönni a szobából, csak az ajtórésen figyeltem az eseményeket. A macska a konyhában meglátva a még mindig buzgón rágcsáló lényt, rémületében a becsukott ajtónak rohant.
Nincs itt mit tenni, sóhajtott Béla, partvisnyelet adjon a kezembe Ferberné, az jobb mint a macska.
Béla hamar végzett, fogalmam sem volt, hova tűnt a tetem.
El akartam menni otthonról, szóltam anyámnak hogy majd este jövök.
Nem mész sehova, mondta, s hogy komolyan vegyem, kulcsra zárta az ajtót, zsebre tette a kulcsot és elégedetten főzni kezdett. (Nem tudott főzni.)
Már csak egyszer kértem hogy engedjen el, aztán kimásztam a szobaablakon a gangra. Ott álltam, anyám velem szemben, s akkor ezen a derűs, napfényes szombaton, anyám ordítani kezdett. Segítséget kért, Zebegényi nénitől, Nusi nénitől, bárkitől, aki képes megérteni az ő borzalmas helyzetét.
Itt van ez a fékezhetetlen kamasz, kiabálta, nem tudok már semmit tenni, az életem megkeserítője, segítsenek. Közben Rózsika is kijött, a reszkető fejű Tibi férjét ültette ki a napra egy hokedlire.
Anyámat Rózsika csitította szelíden. Nem kell idegeskedni, mondta mosolyogva, megnyugszik az a gyerek, ha elengedi.
De mindig csavarog, csattant fel anyám, ki tudja kikkel barátkozik, mit csinál. Hiába minden, éjjel nappal dolgozom hogy embert faragjak ebből az átkozott gyerekből. Megint üvöltött.
Szemben álltam vele a gangon, láttam dühtől eltorzult arcát, józan volt még, csak délután kezdett el inni, az meg még messze volt.
Halkan mondtam menj arrébb, mert ha nem engedsz el… itt abbahagytam, mert megrémültem attól, amit éreztem.
Valószínűleg a hangomból, vagy a tekintetemből neki is kiderült, hogy mindenre elszánt vagyok. Mindenre, a legrosszabbra is.
Félreállt. Még az illendőség kedvéért kiabált egy ideig, Szilvi közben kitakarított, Zsófi visszamehetett a gangról a lakásba. Nusi néni süteménye kihűlt, fel lehetett vágni. Rózsika nedves zsebkendővel törölgette Tibi arcát. Zebegényi néni is nekiállt ebédet főzni. A gang elcsendesedett, én végre az utcán voltam, haraptam a napsütést, eszembe jutott hogy aznap még nem is ettem, pénzem persze nem volt, de nem érdekelt, tudtam, hogy valamelyik haveromnál biztos van néhány fillér.
Lakáskulcs volt nálam, s amikor este hazamentem, anyám már nem volt otthon.Két nap múlva került elő.
Ferber Katalin