Összehasonlítás - értelmetlenül
A napokban jelent meg a Foreign Affairs rövid összefoglalója a japán oktatási rendszer súlyos válságáról mely komolyan fenyegeti a japán gazdaság teljesítőképességét, hatékonyságát, versenyképességét, röviden mindazt, ami a hetvenes években a szigetországot világelsővé tette.
A cikk, hasonlóan annyi más nyugati megfigyelő tanulmányaihoz, úgy mutatja be az oktatási rendszer egészének működését, hogy a szerző semmit sem tud sem a japán társadalom változásairól az elmúlt évtizedekben, sem pedig az oktatási rendszer egészének (japán) alapelveiről.
Nem is szükséges mindez ahhoz, hogy a vészharang megkonduljon, s mint annyiszor a japán történelemben, a cikk minden sora reménytkeltő e tekintetben: a külső nyomás felgyorsíthatja a belső változásokat. A szerző nyíltan elvárásokat fogalmaz meg a japán gazdaság fejlődésével kapcsolatban, melynek legfontosabb eleme (szerinte is) az oktatási rendszer drasztikus átszervezése (nem reformja!). Állítólag 2020-ban ez el is kezdődik, de ismerve a korábbi, államilag kezdeményezett átszervezéseket, komoly kétségeim vannak a végeredményt illetően.
Az első és talán legfontosabb kérdés a gazdasági növekedés és a nagyobb termelékenység valódi célja a japán társadalomban. Úgy tűnik erről az említett cikk szerzője is elfeledkezett, hiszen néhány OECD adat összehasonlítása után megállapítja: Japán lemaradt szinte minden fejlett országtól. Sebaj, az átalakított oktatás majd megoldja ezt is, hiszen a szigetország nem a gazdasági fejlettség korai szakaszában van. Fel sem merül a szerzőben, hogy az oktatás mellett esetleg szociális célokra lehetne fordítani a költségvetési kiadások nagyobb részét, például ösztöndíjakra, hogy a stagnáló japán gazdaságban a szülők képesek legyenek elengedni gyereküket valamelyik egyetemre.
Kreativitás, önálló kérdésfeltevés, nyitottság az új szemléletre, no mindez a szerző szerint elengedhetetlen lenne a japán gazdaság felzárkózásához a többi élvonalbeli országhoz (USA, s az EU legfejlettebb országai.)
A cikk kulcsmondata: az oktatás gyakorlata semmit sem tükröz a társadalom fejlettségéből. Azaz, négy, öt évtizeddel korábbi társadalmi és gazdasági célokra „szabta” a kormányzat a teljes oktatási rendszert. Ez ma már a japán állampolgárok számára a legkínosabb. Költséges és nagyjából felesleges, különösen a felsőoktatásban történő részvétel.
A cikk írójától eltérően váltsunk szempontot, s kérdezzünk rá arra, amire ő nem. Mi a célja a jelenlegi japán felsőoktatási rendszernek?
Az alapoktatási rendszer ezidáig az alapvető ismeretek elsajátításán kívül ideje nagy részét a fiatalok megfelelő szocializációjával töltötte, mert ez sokkal fontosabb volt (a társadalmi és gazdasági béke fenntartása érdekében) mint nyitott, gondolkodó individumok képességfejlesztése.
A japán fiatal (egyetemre főiskolára jelentkező) népesség száma drasztikusan csökken, de ettől még az egyetemek nagyrészt a felvételi díjakból élnek, s a kizárólag írásbeli számonkérés (nagyrészt tesztek formájában) semmit sem árul el a jelentkező valódi képességeiről, annál többet az elszántságról, hiszen sokba kerülnek az egyetemi évek viszont csak ez biztosítja a jó munkahelyre való bejutást.
Jómagam az egyetemek mindegyikét, ahol tanultam és dolgoztam munkaerőelosztó intézményeknek tekintem.
A diákok harmadéves koruktól egyáltalán nem járnak órákra, ekkor kezdődik ugyanis az állások keresése. Mindaddíg, amíg fontosabb az egyetem neve mint az, hogy mit tanul ott valaki, mindaddíg, amíg a „híres régi” egyetemeknek óvodáskortól intézményi hálózatuk van, hogy ez is biztosabbá tegye a bejutást, az egyetemen elsajátított készségek eltörpülnek a presztizshez, a név presztizséhez képest.
A fukusimai hármas katasztrófa (2011 tavasza) óta a japán kormány hallatlan erőfeszítéseket tesz a külföldi diákok behozatala és ezzel párhuzamosan a japán diákok külföldi tanulmányainak ösztönzése érdekében.
A lelkesedés azonban hamar lelohad amikor a japán diák hazatér: mindaz, amit külföldön tanul és tapasztal nagyrészt használhatatlannak bizonyul saját környezetében.
2013-ban a japán kormány kibővítette és megváltoztatta a korábbi (kötelező) angol nyelv oktatásának módszereit, de ez az elmúlt három évben nem hozott semmiféle pozitív változást: a középiskolások nagy része nem tud angolul sem írni, sem olvasni, nem tud beszélni és nem érti ha angolul szólnak hozzá. (Japán költi évente a legnagyobb összeget az angol nyelv oktatására Ázsiában, a legkisebb eredménnyel.)
A szakértők szerint az angol nyelv tudásának használatának páratlanul alacsony színvonala minden látszat ellenére egy sokkal mélyebb probléma tünete: a fiatalok külvilágra való nyitottsága egyre csökken, mert az intézmények elvárásai között aligha a nyitottság, az önálló gondolkodás és problémafelvetés a legfontosabbak. Mindaddíg, amíg a felsőoktatási intézmények pontos lenyomatai az oktatási minisztérium ügyosztályainak az egyetemek stratégiája alapvetően az állami bürokratikus elvárásokhoz igazodik. Egy évtizedes oktatási tapasztalataim bizonyítják, hogy a tanároknak „maradékelvű” tanszabadságuk van, hiszen amit nem tilt az oktatási minisztérium, azt szabadon teheti. Kevésbé finoman: semmiféle tartalmi beleszólása nincs a tanároknak sem a tantervbe sem az egyetem oktatási stratégiájába, ezt a helybeli bürokrácia dönti el, melyhez a tanszékvezetők és dékánok békésen vagy kevésbé békésen asszisztálnak, azaz díszletelemek. Hogyan lehet ezt a működést összehasonlítani bármely nyugati egyetemével? (Oxford és Cambridge, Princeton és Harvard.)
Azt értem, hogy a Toyota vagy a Suzuki versenyképessége a nyugati technológia továbbfejlesztésének és a japán intézményrendszernek köszönhető, de nem biztos, hogy az oktatási rendszer egésze az autógyártás példáját kell hogy kövesse.
Mindaddíg, amíg bármely japán felsőoktatási intézmény tartalma –oktatás, tudás átadása esetleges, addíg semmiféle meglepő nincs abban, hogy a fiatalok egyre kisebb része akar japán egyetemre járni. Holott e nélkül a munkaerőpiaci esélyei csak rosszabbodnak. Ördögi kör. De nem a döntéshozó politikai és gazdasági elit számára. Az ő gyerekeik nagyon ritkán látnak japán oktatási intézményt, legfeljebb a TV híradóban, vagy édesapjuk fotóalbumát lapozgatva.
Berlin, 2016 november
Ferber Katalin