Kolibrik
Reggel volt. A hegyek olyan hatalmasak voltak, hogy úgy érezte, a kezével eléri mindegyiket. A házban mindenki aludt még, főzött magának egy kávét, ki akart menni a kertbe, hogy lássa a napfelkeltét.
Előző este ámultan nézte a kaliforniai naplementét. Este kilenckor még sütött a nap, aztán valami egyetlen rántással elhúzta a hegyek mögé a napot és egy perc múlva teljes sötétség borult a feje fölé.
Állt a tágas nappaliban, függöny helyett valami függőlegesen lógó, lapokból álló izé volt, melyet fémzsinórokkal kellett huzigálni. Ilyet sem látott még. Egyik kezében a bögre kávé, a másik kezével rángatta a zsinórt, hogy kijusson a házból, nézni akarta a kolibriket amint a felfüggesztett tálkából cseppenként szürcsölik a cukros vizet.l
A forróságtól szétrobbant citromok tottyadtan lapultak a fűben. Egyetlen rossz mozdulatot tett, a kávé rálöttyent a lapfüggönyre, ő azonban végre kinyitotta az erkélyajtót, s derűsen leült az egyik kerti székbe.
Öröme két percig sem tartott. Mit csináltál - ordított az apja felesége magából kikelve. Hogy fogom én ezt kitisztítani? Tönkretetted a vadonatúj függönyömet. Jellemző, nyilván nálad függöny sincs, honnan is tudnád, mi az. Mitek van nektek egyáltalán Magyarországon? A nyomorúságotok, más semmi, tette hozzá, s szemmel láthatóan egyre dühösebb lett.
A nő ugyan nem tudott szaladni, ebben térfogata akadályozta, , de néhány tisztítószerrel felfegyverkezve harciasan dörzsölni kezdte a vicsorgó barna foltot.
Ő valamiféle bocsánatkérést motyogott, de ez csak tovább dühítette az asszonyt. Apád nyilván nem volt észnél, amikor felajánlotta, hogy nálunk lakjál. Ezt már rikácsolta, így ő csak annyit értett ebből hogy pádneész felnállak.
Újra bocsánatot kért és sírva fakadt. Apja felébredt a zajra, kijött a hálószobából, de neki ez több percig is eltartott, mert fél oldala bénán ellenállt akaratának. Évekkel korábbi autóbaleset, sebaj, jó sokat fizetett a biztosító, abból vették ezt a családi házat is. Napsütés, kék ég, hegyek, kolibrik, itt igazán kellemes élni.
Ápoló, két úszómedence, lehet váltogatni, melyikben nem tud egyedül mozogni.
Mi történt, kérdezte az apja. Maradék haja riadtan meredezett a feje búbján, pizsamanadrágja lefegett béna lába körül. A feleség újra ordítani kezdett. Nézd meg mit csinált a lányod, hogy fogom ezt rendbehozatni, tudod mibe került ez a függöny? Van neked fogalmad bármiről?
Apja réveteg mosolya jött válasz helyett, a hallókészülékét szándékosan nem használta, jobb volt ez így, mindenre mosolygott, néha bólogatott, fogalma sem volt arról, mit mond a neje.
Ösztönösen érezte, hogy terelni kell a haragot a reggelizés felé, akkor más elfoglaltság jön, s az talán elfeledteti a rettenetes kárt, amit vendége, a felnőtt lánya okozott.
Már a joghurt és a barkhesz is az asztalra került, a feleség még mindig dohogott, apja azonban arról kérdezte, mik a tervei aznapra, akar-e látni valamit itt, ebben a csodálatos környezetben. Egy szállodát műtavakkal, műanyag pálmákkal, csempészett kaktuszokkal (a szomszédos Arizonából) esetleg a szomszédos házakat, a kertek némelyikében figyelmeztető táblával: a házból automata gépfegyver válaszol a hivatlan betolakodónak, egyszóval rengeteg látnivaló van ám itt!
Ő azonban inkább kérdezett, úgy érezte az fontosabb. Nem vette észre apja jelzéseit, hogy nem ez az alkalmas pillanat, düh is van, a lapfüggöny is kávéfoltos, a joghurt sem elég, megette a mai napot a fene.
Ő mégis elrebegte, hogy arról a bizonyos zöld kártyáról lenne szó. Ehhez csak apja aláírása, a feleség beleegyezése kellene, egyszerű ez, van Helsinki egyezmény, ő az egyetlen gyereke apjának, intézzük el együtt, folytatta, minden nagyon könnyen megy majd.
Apja riadtan nézett körbe, hátha valami erről is eltereli a figyelmet, de nem történt semmi, csak a feleség újabb ordítása. Hallod ezt, fordult apja felé. Apja bekapcsolta a hallókészülékét, úgy tűnt, most nem lehet a szokásos békés mosollyal ezt elintézni.
Kislányom, mondta neki, ez ugye itt az igazi kapitalizmus, amiről neked fogalmad sem lehet. Itt mindenkinek magának kell megteremtenie mindent. Én is így kezdtem amikor elmenekültem Magyarországról ötvenhatban.
Próbáld meg egyedül, sokan kezdik MacDonaldsban, legalább megtanulod, mi az igazi megélhetésért folytatott küzdelem.
Ő kissé elgondolkozva hallgatta e rövid összefoglalót az amerikai álomról, egyetemi tanárként, doktorátussal, s nagyon halkan csak annyit mondott: igen, valóban, rámférne már egy kis nehézség, hisz eddíg én ezt csak a magam bőrén tapasztaltam, mióta minden felnőtt elhagyott beleértve téged is.
Sétálni indult egyedül, bár járda nem volt, csak abban bízhatott, hogy észreveszi egy arra haladó autós és nem üti el.
Néhány órával később, amikor visszatért a házba, a kávéfolt eltűnt, a kolibrik szürcsölték a cukros vizet, apja felesége épp telefonon mesélte barátnőjének, hogy a vendég mit akart tőlük, de persze ők észnél vannak, naná hogy elutasították a kérését.
Ő felhívta a légitársaságot, gyorsan megváltoztatta az utazása időpontját. Szerencséje volt, a gép másnap csaknem üresen ment vissza Los Angelesből Tokióba.
Berlin, 2016 november
Ferber Katalin