37 másodperc

(Szandzsú nanabjó) Japán film (2019, rendezte: Hikari)

(Filmismertetés)

Aki ezt olvassa, valószínűleg csodálkozik. Ugyan miért kell egy három éve a 70. Berlinále Nemzetközi filmfesztiválon bemutatott filmről éppen most írni?

Először is azért, mert az volt az utolsó “normális” körülmények között megrendezett filmfesztivál, a COVID-előtt néhány héttel.

Másodszor azért, mert ez a film a közönség nagydíját kapta.

(Nem a zsüriét!)

Végül azért, mert számomra ez a film az utóbbi fél évtized legszebb japán filmje.

37 másodpercig tartott, amíg egy újszülött baba nem lélegzett, s ez olyan súlyos károsodást vitt végbe központi idegrendszerében, hogy testi fogyatékosként kell élnie (tolószékben).

Történik mindez abban a társadalomban, ahol a legkisebb, de látható másság rendkívül megnehezíti az életét mindenkinek, így ennek a fiatal hölgynek is. Édesanyja otthoni munkát vállal-mi mást is tehetne- hogy gondoskodni tudjon a filmen már felnőtt, húsz év körüli lányáról. Igen, van zajtalanul suhanó, egyetlen mozdulattal könnyen irányítható elektromos tolószéke, van munkája, mégpedig az unokatestvére irodájában. Ketten vannak, s képregényeket készítenek, ami milliárdos “iparág” Japánban.

Gyorsan kiderül azonban, hogy Szajaka, az unokatestvér, aki “segít” Júmának, a film főhősének hogy dolgozhasson, nem tesz mést, mint Júmát dolgoztatja, ő pedig mosolyogva tűri a képregények (ahogy ő mondja, az ő képregényei) sikereit. Az egyik bemutatójára Júma be sem mehet, “hisz hogy nézne ki, ha egy tolószékes megjelenne ott”, no meg Szajaka azt hazudja mindenkinek, hogy egyedül készíti alkotásait.

Júma pontosan tudja hogy függetlenednie kellene az álságos unkohahúg segítségétől, de a képregények rajzolóinak piacára rendkívül nehéz betörni önálló alkotóként.

Júma azonban elszánt, rengeteg kísérletet tesz arra hogy más céghez menjen, ami természetesen unokahúga “sikerének” végét jelentené.

Szerencsére egy képregénykiadó fogadja a tolószékes jelentkezőt, de pillanatok alatt kiderül róla, hogy nincs semmiféle tapasztalata az igazi szexről, márpedig ez a kiadó csak erotikus képregényeket készít és ad ki.

Júma tehát elhatározza hogy tapasztalatokat szerez. Látjuk Tokió legnagyobb (és a helyiek számára jól ismert) prostinegyedében (neve Kabuki-csó) Tokió belvárosának kellős közepén. Első kísérlete atapasztalat megszerzésére ugyan nem sikerül, de összebarátkozik egy párral, a férfi szintén tolószékes, a hölgy pedig prostituált. Nagyon szép helyzet ez, ahol egy kétségbeesett, csaknem elveszett fiatal lány ezektől az emberektől kap rendszeresen szeretetet, törődést és segítséget, amikor csak szüksége van rá.

Júma szeretne önállóvá válni, mert úgy érzi, hiszen így zajlanak a mindennapjai, hogy soha nem tanul meg önállóan élni, ha az édesanyjával marad.

Mindezt persze gesztusokból, nagyon kevés szóból tudja meg a néző, s elég gyorsan kiderül, hogy Júma az igazán felnőtt, érett ember, aki átlátja, hogy édesanyja élete nem több, mint a vele való (túlzott) törődés.

Júma azonban úgy dönt, hogy felkeresi apját akivel sohasem találkozott, s abban a pillanatban válik felnőtté, amikor megtudja, hogy van egy egészséges ikertestvére is.

Nem történik ebben a filmben semmi különös, semmi drámai, éppen ezért szívszorító és sírásra késztet sokakat.

Júma ugyanis okos, tehetséges és rendkívüli érzelmi intelligenciával rendelkezik. Tudja, hogy az a 37 másodperc, amíg újszülöttként nem lélegzett, édesanyja életét könyörtelenül megváltoztatta. Emiatt, édesapja és az egészséges ikertestvére sohasem találkoztak.

Júma tehetsége elfeledteti a képregények egyik kiadójának igazgatójával, hogy tolószékben ül. Azt is, hogy nincs igazi tapasztalata a szexről. Vagyis, Júma tehetsége dönt, nem az iránta érzett szánalom.

Abban a kivételes helyzetben voltam három éve, hogy láthattam Hikarit, rendezőt, aki New Yorkban él és kizárólag saját cégével készíti filmjeit, vagyis független. Hikari reális a mai japán társadalom állapotát illetően, és amikor a film befejeződése után feljött a szinpadra, úgy néztt ki, ahogy én a film nézése közben elképzeltem őt. pontosan Energikus, mosolygós és radikális gondolkodó.

Végül: van egy jelenet a filmben, méghozzá a prostinegyedben, ahol Júma tapasztalatokat akar szerezni. Az ajtóban álló férfi barátságosan tájékoztatja az árról (körülbelül 240 euró 90 percre) és szerez is neki telefonon egy partnert.

Júma csak annyit kér élete első partnerétől (aki egy prostituált férfi) hogy csókolja meg.

A fiatal férfi pedig csak annyit felel: ezt a cégem szabályzata tiltja.

A filmet megnézheti az érdeklődő a Netflixen, vagy a YouTube-on.

© 2015-2022 Ferber Katalin. Minden jog fenntartva.

In English:

37 Seconds(Sanju Nanabyo) Japanese film (2019, directed by Hikari)(Movie review)Anyone reading this is probably wondering. Firstly, because it was the last "normal" film festival, COVID, held a few weeks before.Secondly, because this film won the Audience Grand Prize (not the Jury Prize!).Finally, because for me this film is the most beautiful Japanese film of the last half decade.37 It took seconds for a newborn baby to stop breathing, causing such severe damage to her central nervous system that she has to live as a physically disabled person (in a wheelchair). All this is happening in a society where the slightest but visible difference makes life extremely difficult for everyone, including this young lady. Her mother works from home - what else could she do - to look after her twenty-something daughter, who has grown up on film. Yes, she has a noiselessly gliding electric wheelchair that can be easily controlled with a single movement, she has a job, and it's in her cousin's office. But it soon becomes clear that Sayaka, the cousin who 'helps' Yuma, the protagonist of the film, to work, does nothing but make Yuma work, and she smiles at the success of the comics (her comics, as she says). She can't even go to one of his shows, "because what would it look like if a wheelchair showed up", and she lies to everyone that she does her own work.She knows she should be independent of the help of her fake uncle-sister, but the market for comic book artists is extremely difficult to break into as an independent artist. However, she is determined and makes many attempts to go to another company, which would of course mean the end of her niece's "success".Luckily, a comic book publisher accepts the wheelchair-bound applicant, but it soon becomes clear that she has no experience of real sex, and this publisher only produces and publishes erotic comics. We see her in Tokyo's largest (and locally well-known) prostitution district (called Kabuki Boats) in the middle of downtown Tokyo. Her first attempt to gain experience fails, but she befriends a couple, the man also in a wheelchair and the woman a prostitute. It's a beautiful situation, where a desperate, almost lost young girl gets regular love, care and help from these people whenever she needs it.Yuma wants to become independent because she feels that this is how she lives her daily life, that she will never learn to live independently if she stays with her mother. Of course, the viewer learns all this through gestures and very few words, and it becomes clear quite quickly that she is the truly grown-up, mature person who realises that her mother's life is nothing more than (excessive) care for her. However, she decides to go and see her father, whom she has never met, and becomes an adult the moment she learns that she has a healthy twin sister.There is nothing special or dramatic in this film, which is why it is heartbreaking and will make many people cry.After all, she is smart, talented and has extraordinary emotional intelligence. She knows that the 37 seconds she spent not breathing as a newborn changed her mother's life inexorably. Because of this, her father and her healthy twin have never met.Her talent makes her forget that she is in a wheelchair with the director of a comic book publisher. She also has no real experience of sex. In other words, it's her talent that decides, not her pity.I was in the exceptional position three years ago to see Hikari, a director who lives in New York and makes his films exclusively with his own company, i.e. he is independent. Hikari is realistic about the state of Japanese society today, and when he came on stage after the film was finished, he looked exactly as I imagined him when I watched the film: energetic, smiling and a radical thinker.Finally, there is a scene in the film, in the prostitution district, where Júma wants to have an experience. The man standing at the door kindly informs her of the price (about 240 euros for 90 minutes) and gets her a partner on the phone.All she asks of her first partner (a prostitute) is to kiss him.The young man replies: 'It's against my company's rules'.The film can be watched on Netflix or YouTube.© 2015-2022 Katalin Ferber. All rights reserved.

Translated with www.DeepL.com/Translator (free version)