A szingapúri út
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a www.növekedés.hu oldalon cikket közölt, Szingapúr felé félúton. (Aki az eredeti cikket szeretné elolvasni: https://novekedes.hu/mag/matolcsy-gyorgy-szingapur-fele-feluton
Komoly problémák vannak e cikkben, ugyanis Matolcsy György személyes emlékein kívül semmiféle tényeket is figyelembe vevő érvelést itt az olvasó nem talál. (A személyes emlék a volt szingapúri elnökkel két évtizeddel korábbi találkozója, s a következő idézet szerepel: “csak két színt kell jól használnotok a sikerhez: a hatalom és a méltóság vörös, valamint a vagyon és gazdagság arany színét.”)
Az MNB elnöke a járvány okozta világválság kiútjaként elismeréssel ír Kelet-Ázsia különböző országairól, melyek sikerrel fékezték meg országaikban a járványt, s így jut arra a következtetésre, hogy tőlük (is) kell tanulni. A kelet-ázsiai országok mérete (!) azonban félrevezető, emiatt kizárólag Szingapúrt, avagy a szingapúri fejlődési modellt tartja alkalmazhatónak a magyar fejlődés számára.
(Az igazán érthető, vagyis elhanyagolható apróság, hogy az általa felsorolt “kistigrisek” között Taivan nem szerepel, hisz kizárólag ez a Kína-konform, mert Kína Taivant nem tekinti különálló országnak, holott a világon egyik legsikeresebb járványügyi, és gazdaságpolitikai eredményeinek köszönhetően érdemes lenne megemlíteni. Taivan nem szerepel a WHO napi statisztikájában sem, Kína “kérésére”. No de ez a magas politika, nem tartozik ide.)
Lássuk tehát Matolcsy érvelését.
“Szingapúr 25 év alatt, az 1980-as évek végére felzárkózott a fejlett országokhoz, mi csak az elmúlt 10 évben vettük erre az irányt.”
Szingapúr önálló városállamként 1965 óta létezik. Nem egy ország, hanem városállam. Nincs “szingapúri” etnikum, szingapúri állampolgárság van, ugyanis sokféle etnikum, nyelv és vallás együttéléséről van szó e városállam esetében.
Lássuk az adatait: 1959-től 2016-ig a GDP növekedése 56-szoros volt. Valutatartalékai 310-szeresére nőttek. Az oktatásra költött kormányzati kiadások 200 szorosára. Mindez fél évszázad eredménye, minek köszönhetően Szingapúr egy harmadik világbeli kisállamból a világ legfejlettebbjeinek egyike lett.
Szingapúr ugyanis, hasonlóan szomszédaihoz, egyike a “fejlesztő” (developmental) gazdaság-és pénzügypolitikát követő kelet-ázsiai országoknak, melynek úttörője Japán.
A “modell”, mely viszonylag egyszerű: egypárt-vagy kvázi egypárt-rendszer, társadalmi integráció a gazdasági csatornákon keresztül, magasan képzett szakapparátus (állami-vagyis központi és helyi bürokrácia) hatalmas összegek beruházása az oktatásba és az egészségügyi ágazatba, a humán erőforrások agresszív, nemzetközi szintre emelése, többnyelvűség már a középiskolai képzésben. A korrupció “állami” ellenőrzése, a szakapparátus és az üzleti körök szoros (napi) együttműködése. Öt-, és tízéves gazdaság és társadalomfejlesztő programok, s a szakapparátus valamint a magáncégek szoros együttműködése: politikailag ez azért nem ütközik akadályba, mert egypártrendszer van.
Matolcsy szerint mi, ami szingapúri receptet illeti, legalább 20 százalékon már teljesítünk, de messze vagyunk a 100 százaléktól.
Nem így látom.
Értem, hogy turistaként (vagy diplomáciai látogatóként) mindenki elámul a rendezettségen, a fegyelmen, a tisztaságon (mely egyébként Malajziára csaknem annyira jellemző, mint Taivanra).
Csakhogy a fejlesztő állami stratégia sikerének egyik legfontosabb eleme a központosított politikai és gazdasági hatalom, vagyis az állampolgári “szabadságjogok” nem elsőrendű szempont ebben a stratégiában. A szabadságjogok fogalma azonos a gazdasági növekedéssel, az egyéni biztonsággal, ami természetesen nagyon fontos, de nem kizárólagos eleme a szabadságjogoknak.
Elegendő (a nemzetközi statisztikai kimutatásoktól némileg eltérő) nyugati újságírók némelyikének kiebrudalása Szingapúrból, akik nem átallottak kormányszintű korrupcióról cikket írni, vagy a The Economist hetilap betiltásáról, hasonló okok miatt.
Kétségtelen hogy a GDP ötvenhatszoros növekedése a társadalom többsége számára élhető, átlátható mindennapokat, biztonságos jövőképet nyújt, a lakhatási körülményektől egészen a családok fiatal nemzedékének továbbtanulásáig.
Van azonban néhány, igaz, szabad szemmel nem látható apróság, mely az MNB elnök érvelését kissé ingataggá teszi.
Szingapúr nem termel semmit. Közvetítő kereskedelemmel, rendkívül kedvező feltételek melletti infrastrukturális szolgáltatásokkal csábítja és sikeresen tarja meg a világ vezető (nyugati és ázsiai) cégeit. Nem “posztindusztriális” gazdaság, mert nem a termelőágazatok teremtették meg a városállam mai gazdagságának alapjait. Elegendő Szingapúr volt elnökének visszaemlékezéseit átlapozni, Li Kuan Ju: A harmadik világból az elsőbe. A “szingapúri sztori”. 1965-2000, mely magyarul is megjelent, másodszor az Antal József Tudásközpont gondozásában 2018-ban), s kiderül, hogy a merkantilista, határozott stratégiával bíró szakapparátus következetesen végrehajtotta a városállam fejlesztését, s bármilyen politikai ellenvélemény lett volna ezzel kapcsolatban (alig volt) azt ugyanilyen következetességgel söpörte félre. “Egy fele kellett húzni.”
Ha nincs szabad szemmel látható cenzúra a mindennapi élet bármely területén, van öncenzúra, mely sokkal hatékonyabb mint az előbbi.
Szingapúrt a kelet-ázsiai országok némelyikében “mini Japánnak” nevezik, mert rengeteg módszert, például állampolgárai többes nyilvántartását is Japántól vette át.
A kérdés azonban továbbra is ugyanaz: milyen eszközökkel teremthető meg a jelenlegi, vagy a közel jövőbeni Magyarországon a nemzetközi színvonalú oktatás, az egészségügy, a kormányzat iránti teljes bizalom, az állami és üzleti körök teljes együttműködése, valamint, nem utolsósorban az ideológiáktól mentes, következetes, hosszútávú gazdasági és társadalmi tervezés?
Valóban Európa közepén olyan magyar állampolgárok (s gyerekeik) élnek, akik természetesnek tartják az állam által kitűzött és meghirdetett célok kétség nélküli megvalósítását?
Merthogy, az MNB elnöke, Matolcsi György által is nagyra tartott volt szingapúri államfő a fentieket elengedhetetlen attribútumainak tartotta a szingapúri “csoda” megvalósításának. A színezés pedig, úgy sejtem, utólag is eldönthető.
Ferber Katalin