Ariszava Hiromi
1993-ban a Világbank “A kelet-ázsiai csoda” címmel szokatlanul pozitív kötetet adott ki, melynek megírásában természetesen japán közgazdászok is közreműködtek.
Bár e kötetben nem történik említés egyetlen japán közgazdászról sem akiknek kiemelkedő szerepe volt e “csoda” megteremtésében, érdemes legalább egyikőjüket bemutatni.
Ariszava Hiromi, aki 1896-ban már a modern Japánban született, egyike volt azon kritikai szemlélettel rendelkező közgazdásznak, aki a cselekvést sokkal fontosabbnak tartotta, mint hangzatos tetszetős elméletek és modellek megalkotását. Magát marxistának valló közgazdász volt. Mi itt Közép-Európában nem hallottunk róla, pedig szemlélete, cselekvése sok mindent adhatna mindannyiunknak, akik elveszetten bolyongunk a mai hamis propagandától harsogó mindennapokban.
Ariszava a cselekvés embere volt, mert meggyőződése szerint a közgazdaságtannak erkölcsi kötelességei is vannak. Talán ez nem véletlen, mert japánul a közgazdaságtan (keizai) az állam elkötelezettsége, hogy polgárairól gondoskodjon.
Akkor született, amikor hazájában már biztató jelei voltak a (nyugati típusú) modernizációnak, mely páratlan sebességgel és eredményekkel zajlott a szigetországban. Felvették őt a Tokiói Császári Egyetemre, amely 1945-ig az ország leghíresebb és egyúttal legrangosabb felsőoktatási intézménye volt. Tanárai között volt Óucsi Hjóe (aki viszont Tadzsiri Inadzsirótól tanult két évtizeddel korábban ugyanezen az egyetemen).
Óucsi ismertette meg Ariszavával a marxi kapitalizmuskritikát, melyet néhány évvel később, még Hitler hatalomra jutása előtt alaposabban is tanulmányozhatott Németországban. Itt láthatta a német (szintén későn jövő) gazdaság eredményeit és ellentmondásait, s itt tanulmányozta az első világháborút követő infláció társadalomromboló hatásait is.
Visszatérve hazájába őt, barátait és tanárát Óucsit a hatóságok “vörös veszélyként” tartották nyilván, s néhány évvel később mindannyiukat bebörtönözték felforgató nézeteik miatt.
Kiszabadulása után, bár titokban, de az akkori miniszterelnök, Konóe Fumimaró kutatócsoportjának tagja lett, s ekkor készítette el azt a javaslatot, mely a japán gazdasági rendszer gyökeres átalakítását javasolta.
Ariszava megértette, hogy a nagy gazdasági válság a korábbi szabadpiaci elvek alapján működő rendszerek végleges bukásával volt azonos. Japán 1937-ben már háborúra készült Kína ellen, és Ariszava német tanulmányainak köszönhetően világosan látta, hogy egy háború sikere nagyrészt az ország gazdasági teljesítőképességén múlik. Ezért szerinte az állam és a gazdasági szereplők viszonyát gyökeresen át kellett alakítani. Japán, mint későn jövő ország korábban is erőteljesen támaszkodott az állam (elsősorban a szakképzett minisztériumi bürokrácia) tevékenységére a gazdaság minden területén. Ez azonban már nem volt elegendő ahhoz, hogy az ország (és a japán gyarmatbirodalom) képes legyen egy háború folytatására.
Ariszava javaslatainak lényege az volt, hogy az államnak nem pusztán a források elosztásában kell aktív szerepet vállalnia, de a vállalatok termelését is befolyásolnia kell. Ehhez ki kellett kapcsolni a vállalatok profitorientált szemléletét, így a vállalati tulajdonosok helyett a menedzsereket tette meg vezetőknek. Azt is látta, hogy a háború elsősorban az ipari termelés irányításán, ellenőrzésén és koordinálásán múlik, vagyis olyan intézmények létrehozása is szerepelt javaslatában, melyek ezeket a feladatokat hatékonyan tudták ellátni. Ariszava javasolta először egy tervbizottság létrehozását, melynek tagjai kutatók és miniszteri hatáskörrel rendelkező reformbürokraták voltak, akiknek meggyőződése volt, hogy a társadalom “mérnökei” (hiszen többségüknek mérnöki végzettsége volt), minőségi változásokat tud elérni, mellyel Japán nemcsak a háborút nyeri meg, de létre tud hozni egy új típusú piacgazdaságot, melyet Ariszava menedzser- kapitalizmusnak hívott. A kabinet mellett működő Tervbizottság egy-és ötéves tervek alapján átvette a gazdaság egészének irányítását, ellenőrzését és a (volt) piaci szereplők, a vállalalatok termelésének, értékesítésének összehangolását. A nyereség-motiválta tulajdonosi érdek helyébe a “nemzeti” érdek lépett, a klasszikus magántulajdon mellett a gazdaság egyre szélesebb területein jelentek meg az úgynevezett “közérdekű” vállalatok, melyek legfontosabb feladata a veszteséges (vagy kockázatos) gazdasági tevékenységek elvégzése volt.
A “túlzott” verseny jogi és gazdasági eszközökkel megakadályozandó volt Ariszava szerint, mert az nem a termelés elsődlegességét, hanem a profit elérését tartotta szem előtt.
Japán elvesztette a második világháborút, de Ariszava Hiromi (kollégáival és barátjaival együtt) biztos volt abban, hogy az országnak történelmi lehetősége nyílt a gazdasági demokrácia megteremtésére. Ariszavának kellő tapasztalata és tudása volt a szovjet és a német (hitleri) tervgazdaságról, ő javasolta először a harmincas évek végén a terv és piac koordinálásának megteremtését Japánban és a japán gyarmatbirodalomban. Így a háború utáni helyreállítási programban nem véletlenül kapott vezető, de ismét kormánypozíció nélküli szerepet.
Erkölcsileg ugyanis összeegyeztethetetlennek tartotta a neki többször felajánlott miniszteri megbízást, hiszen közgazdasági nézeteit ugyan mindig a politikai vezetés számára készítette, de nem a mindenkori politikai érdekeket kiszolgálva. Számára ez azonos volt intellektuális függetlensége megőrzésével.
Többek között az ő nevéhez fűződik a piaci tervgazdaság megőrzése az újjáépítési időszak után, szakértő kollégáival együtt támogatta a termelővállalatok szövetsége és a munkavállalók közötti megegyezést, mely véget vetett az addig rendszeres munkabeszüntetéseknek és sztrájkoknak.
A “totális” (vagyis nem csupán teljes) foglalkoztatás,a szociális ellátás kiterjesztése a teljes népességre, a bérek és fizetések évi megállapodás alapján történő emelése nagyrészt egybeesett azokkal az elképzelésekkel, melyet Ariszava Hiromi “marxista” elgondolásnak nevezett, mindez azonban sokkal közelebb állt a német szociális piacgazdaság gyakorlatához, mint a marxi elképzelésekhez, vagy a szovjet tervgazdaság megvalósításához. Japán többek között neki köszönhetően egy új típusú piaci tervgazdaságot teremtett, mely az ötvenes évektől sok tekintetben a kelet-ázsiai szomszédos országokban is elfogadott gyakorlat volt, hiszen az ismét függetlenné vált országok “japán öröksége” sok tekintetben ezt megkönnyítette. (Nem véletlen az sem, hogy az elmúlt két évtized kínai gazdasági gyakorlata, intézményi és gazdaságpolitikai tekintetben sok hasonlóságot mutat a korábbi japán piaci tervgazdaság működésével.)
Ariszava Hiromi élete utolsó éveiben a tokiói Hószei (magán) Egyetem rektora volt. Így neki köszönhető az ország egyik legjobb egyetemi könyvtára. A kiemelkedő tudású közgazdász nem érhette meg az “új világrend” születését. Ha csoda volt a japán gazdaság páratlan növekedése, a munkanélküliség és az infláció minimális szinten tartása a hatvanas és hetvenes években, akkor e “csoda” a társadalom minden tagjának és az Ariszava Hiromival közösen gondolkodó szakembereknek köszönhető. Vagyis, nem csoda.
Ferber Katalin