Történetek a hatvanas évekből- Tibi
Ez a gyűjtemény vagy majdnem gyűjtemény, olyan mint az elszáradt virágcsokor. Egykor frissen nagyon szép volt, akit ezzel megajándékoztak örült neki, sokáig igyekezett hogy a büszke, nagyfejű rózsák megőrizzék méltóságukat, mégis, először csak néhány szirmuk hullott le, aztán kissé megritkult fejük kitartóan lefele billent, majd elillant belőlük a maradék fény, illat és elszáradtak.Történetek a hatvanas évekből
Történetek a hatvanas évekből
2. Tibi
Mindig vörös volt a szeme a kialvatlanságtól. Elképesztően izmos, erős fiatal férfi volt, de nem magas, így alig vették észre a többiek.
Nagyon keveset beszélt. Ezt irigyeltem, akkoriban tizenhat évesen úgy gondoltam, hogy aki keveset beszél az biztosan nagyon okos, komoly gondolatai vannak, s azért nem mondja ki ezeket, mert nem tartja méltónak a hallgatóságát arra, hogy ezeket megossza velük.
Valami reggelig tartó házibulin keveredtünk egymás mellé, a földön ültünk, és annyian voltak az egyébkén sokszobás, hatalmas ablakokkal bíró lakásban, hogy csak a földön jutott már hely nekünk. Ő csendben, egy üveg vörösbort iszogatott, én azt nem szerettem, mellé huppantam, rám mosolygott, s a társaságban használt becenevemen szólított.
-Na mi van Maszat?
-Tibikém, mi lenne, holnap dolgozatot írunk matekból, már megint hármast fogok rá kapni, azt is csak azért, mert a padtársam jó matekos, néhány példát le tudok lesni az ő dolgozatából.
- Tudod, mondta s egészen másfele nézett, sokszor gondolok arra, hogy milyen jó lenne veled járni, de te túl jó nő vagy ahhoz, hogy kikezdjek veled.
-Tibi, hülyeségeket beszélsz, biztosan a bortól van.
-Nem Maszat, én a sokadik éjszakámat töltöm házibulikon, nincs hol laknom, meló az most épp van, de kevés ahhoz a pénzem hogy albérletben lakjak. Amikor már nagyon elegem van a csövezésből, akkor kérek egy haveromtól csudatablettát, az egy darabig elfelejteti velem, hogy milyen szar ez az egész.
Tibi megfogta a kezem, nagyon lassan felém fordította a fejét, és csak annyit mondott, sohasem kell félned tőlem, nem akarok tőled semmit.
Nem volt szórakoztató, úgy sejtettem nemigen olvasott könyveket, nemigen tudtunk miről beszélgetni, de olyan erő, elszántság és szeretet áradt belőle, amit azóta sem láttam senkinél.
Tibi cigány volt, és sokat tett azért, hogy ezt soha senki ne vegye észre. A haját hiperollal szőkítette, minden nap súlyzózott, (ettől volt nagyon izmos), az általános iskolából kimaradt, feljött Pestre, és rajtam kívül soha nem mondta meg senkinek, hogy a lányok ugyan tetszenek neki, de valójában a fiúk iránt vonzódik.
Tibinek nem tudom volt-e partnere, csak annyit tudtam, de ezt is ő mondta el nekem egy másik hajnalba csavarodó házibulin, hogy nyilvános helyen nem szabad ismerkedni a fiúkkal mert az nagyon veszélyes.
Nem értettem ezt, mindaddig amíg az akkor átadott, fényárban úszó Felszabadulás téri aluljáróban nem lincseltek megy egy fiatal férfit, aki a nyilvános illemhelyen próbált ismerkedni.
Tibit már csak egyszer láttam, mielőtt túladagolta magát a csodatablettával.
Berlin, 2020. november
Ferber Katalin