Újrakezdés
Tanévkezdet, új diákok, új tantárgyak, vibrál a levegő a kíváncsiságtól az első órán. Én ugyanúgy izgulok mint a diákok.
Huszonévesek, kivéve egyikőjüket, úgy sejtem harmincöt év körüli lehet, komolyabb is, komorabb is mint a többiek, de néhány perc után már ő is mosolyog. A neve Sam.
Visszatérve a tanszéki szobámba, levél vár, a kevés, de annál híresebb amerikai katonai akadémiák egyikéről jön, kétségtelenül meglepetést okozva nekem.
Kedves levél, figyelmembe ajánlja egy történész professzor a csoportban legidősebb “diákot”, válaszomban megnyugtatom, bízzunk benne, hogy élvezi majd a különböző tárgyakat, órákat, “maradjunk kapcsolatban”.
Nagyszerű csoport, gyorsan összerázódunk, a kíváncsiság és az őszinte tudásvágy az, ami összeköt bennünket.
S akkor egy fogadóórámra eljön Sam, mert úgy érzi, hogy négyszemközt kell velem beszélnie.
A szokásos banalitásokon gyorsan túlesünk, ebben én nagy segítségére vagyok: hogy van, jól és Ön, köszönöm, nagyon kár, hogy ma is esik…
Sam rég volt diák, s most újra az lehet, kicsit furcsa neki ez, de majd belejövök ebbe is, mondja szomorú tekintettel, de a száját mosolyra húzva.
Miben tudok segíteni, kérdem, hiszen ez a dolgom, amire nem válaszol. Miközben hallgatom, lassan megértem hogy miért akart velem négyszemközt beszélni.
Hivatásos katona volt, számomra meg nem nevezett helyeken járt, azt sem tudom hogy a tengerészetnél, vagy a légierőnél szolgált-e (esetleg egy szárazföldi egységnél), nem faggatom, sejtem hogy sokmindenről, így erről sem beszélhet.
Van családom, pontosabban volt, mondja, még mindig mosolyog, de elváltam, a feleségem akart válni –igen, a nők mindig gyorsabbak mint mi férfiak- határozottabbak is- megértem a döntését, jóban vagyunk hiszen mást nem is tehetnénk.
Teával kínálom, örömmel fogadja, értetlenül kérdezem, mi a baj. Két gyerekünk van, folytatja, mindkettő súlyos rendellenességekkel született, éjjel nappal velük kell lenni, a (volt) feleségemnek van segítsége, de így is nehéz neki.
Engem leszereltek, jelentős kártérítést kaptam, sokáig gondolkoztam azon, mitévő legyek ennyi pénzzel,s úgy döntöttem, hogy képzem magam, tanulok, talán így a jövőm is megváltozik.
Megkér hogy legyek a témavezetője, mert szeretne valami izgalmas témával foglalkozni, az hasznos lesz majd a diplomamunkája elkészítéséhez is.
Javaslok neki néhány könyvet, válogat a szobámban is a könyvek között, a félévi esszéje jól sikerül, ezt biztató jelnek tekintem, akárcsak ő.
Elérkezik a nap, amikor (nem először) találkozunk, hogy megbeszéljük, miről is szeretne írni. Azt remélem, együtt fogunk találni valami igazán érdekes témát.
Amikor belép, az arca bosszús, nem bajlódik a szokásos udvarias közhelyekkel, leül, látom hogy remeg a keze az idegességtől.
-Miért ad nekem a tanárnő ilyen borzalmas könyvet mint ez-kérdi-s az asztalra teszi az egyik általam javasolt kitűnő kötetet arról, hogyan gyarmatosított sok országot az USA pénzügyi eszközökkel, vagyis “magánúton”- amihez természetesen semmi köze nem volt sem a politikának, sem a mindenkori amerikai kormánynak. Magánbankok. Kölcsönök. Dolláralapú pénzrendszer megteremtése. A nagytudású pénzügyi “doktorok” tevékenysége. Közép-A,merika, Latin-Amerika, Fülöp-szigetek.
- Ez egy marxista förmedvény mondja a kötetre, melynek szerzője az USA egyik leghíresebb egyetemének nemzetközi hírű pénzügytörténésze.
Nyugtatni próbálom, de mindhiába. Felháborodása őszinte, meggyőződése hogy én (s mindenki más, aki kritikusan elemzi hazája elmúlt száz évének nemzetközi gazdasági és pénzügyi tevékenységét) az Amerika-ellenes, felforgató, megátalkodott kommunista. A második félév végére elkészül a dolgozata, melynek egyetlen mondata sem utal az USA gyarmatosító törekvéseire.
Otthoni (témavezető) professzora elégedett, Sam-nek sikerült egy év továbbtanulás Japán egyik leghíresebb magánegyetemén.
Mindenki minden jót kíván mindenkinek, s én még hetekig arra gondolok, hogy szokásos szakmai kritikám helyett talán abban segítettem Sam-nek, hogy ne kelljen továbbra se találkoznia az őt körülvevő valósággal. Hiszen azért kellett új életet kezdenie, mert már találkozott ezzel.
Berlin, 2020. október
Ferber Katalin