Rabu hoterü (Love Hotel)

 Majdnem két méter magas volt. Nevét állandóan összekeverték a híres amerikai színészével. Szeme kék, haja szőkésszürke, arckifejezése egy a világra rácsodálkozó kisfiúé. Félig meddig kollégák voltak, ahol ő teljes állásban dolgozott. Az óriás egy héten egyszer tanított csak ott, egy másik egyetemen volt főállásban. Odaszokott hozzá, óra után mindig bekopogtatott a szobájába, kávéztak és soha fontos dolgokról nem beszélgettek. Kellemes volt egy óra hosszat fecsegni minden súlyos következmény nélkül.Nevezzük őt Márknak.

Néhány hónap elteltével úgy döntöttek, hogy talán az egyetemen kívül is találkozhatnának. Egyikőjük sem mondta ki, hogy mindenből elegük van. A végeláthatatlan értekezletekből, bizottsági tagságokból, az őket körülvevő abszurditások ezreiből, melyet tűrniük kell, nem robbanhat ki még a röhögés sem belőlük. Ő legszívesebben egy, a velencei karneválon látott színes csörgősipkát hordott volna minden értekezleten, végeláthatatlan monológokat hallgatva. Egyszer az is eszébe jutott hogy odamegy a főnökök egyikéhez és egy picit megcsavarja az orrát. Gyengéden, hogy ne fájjon.Természetesen mindez csak a képzeletében játszódott le. Amikor a csecsemőarcú óriással egy bizottságban ült, észrevette, hogy a külföldiek többsége a helybeli semmitmondást igyekszik tökéletessé fejleszteni, s ettől elszomorodott.

Márk mintha már régen beletörődött volna a saját helyzetébe: még sok évig kellett fizetnie a banknak a házukra adott kökcsön részleteit, fia iskoláztatását is fizetnie kellett, egyszóval a kötelességek erdejében létezett: így élt mindenki körülötte. Felesége, a fiuk megszületése után külön szobába költözött a férjétől. Sokan éltek így. Másra kellett az energia, az erő, nem az intim pillanatokra, mondta lesütött szemmel Márk, sohasem fogom megfejteni annak okát, miért jött hozzám feleségül, ha nem kellek neki.Ő megértően hallgatta, nem ez volt az első alkalom, hogy egy helybelivel kötött házasság elromlott, s az esetek többségében a másik, vagyis “idegen” házastárs tehetetlenül vergődött a kötelességek csapdájában, melyeknek mintha soha nem lett volna vége. Talán mert nem is lehetett teljesíteni mindazt, amit a helybeliek tőlük, az idegenektől elvártak.Kettejük között valamiféle cinkosság jött létre, barátkoztak, ártalmatlanul és ártatlanul. Márk egy alkalommal azt javasolta, hogy szakítsanak időt egy igazi intim együttlétre is, ne mindig a munkahelyen találkozzanak.Valamelyik légyott-szállót javasolta, (ez japánul a rabü hoterü- az angol love hotel-ből a japán hangzásra módosítva). Ő hangosan elnevette magát,mert elképzelte a két egyetemi tanárt, akik hosszasan keresnek egy titkos találkahelyet, s itt a nevetése félbe is maradt: nem tudta egyikőjüket sem elképzelni egy olyan helyen.Hallott ezekről a számára abszurdnak tűnő helyekről, értette persze a gyakorlati szempontokat, melyek életre hívták és népszerűvé tették ezeket a “szállodákat”. A helynek egyetlen funkciója volt: találkozni azzal, aki a titkos szerető, barát vagy barátnő, valószínűleg nem készült statisztika arról, hány nős és hány férjezett keresi fel e helyek valamelyikét. Olcsó volt, megfizethető, napközben még árkedvezményt is kaphatott az együttlétre áhítozó pár, este drágább volt a szolgáltatás, éjszakára ott maradni pedig kifejezetten költséges mulatság. No de házasságban élőknél ez szóba sem jöhetett.Nehezen ugyan, de találtak egy szállodát, a portás és egyben recepciós előre elkérte a szoba díját, amit a nő fizetett ki. Megkérdezte tőlük, van-e extra szolgáltatásra igényük, ami egy pornófilm megtekintését jelentette, de mosolyogva rázták a fejüket, köszönik, nem kérik. A recepciós nem mosolygott.Az épület kívülről is épp oly jelentéktelen volt, mint belülről. A szobába belépve mindketten megdöbbentek a hatalmas méretű ágyon, s lehet, hogy ez volt a legvonzóbb bútor, hiszen a lakások többségében az ágy fele sem fért volna el.Minden szükséges tárgy előre elkészítve, használati utasítások, a tea ingyenes, törölközők akkurátusan összehajtogatva, ébresztőórás rádió, a tévé kissé öregecske, az ágy távirányítóval még mozgatható is.Az egész szoba inkább egy kórteremre emlékeztette, mint az intim, testet lelket megindító helyre. Nem baj, gondolta, nyilván Márk mindezen jót nevet, elbeszélgetnek, isznak egy teát, s aztán visszamennek az egyetemre.Nem így történt. Márk szorongott, ő ezt azonnal megérezte, de azt is, hogy ez az ember évtizedek óta egyedül van, s csak a képzeletében jelenik meg ki tudja hány kolléganő, járókelő, ismeretlen ismerős, akikkel felszabadult lehet, örömökben osztozhat velük, egyszóval férfinak érezheti magát. A fantáziái teszik férfivá.

S Márk ekkor felcsattant: hol van az a híres keleteurópai szenvedélyesség? Én hallottam a barátaimtól is, hogy ti csodákat tudtok tenni.

Ő nem válaszolt, érezte a szorongás fojtó pállott szagát, nagyon sajnálta ezt az embert, csak a táskáját kapta fel és kiviharzott a szobából.

Márk utolérte, a kulcsot leadta, a villamoson együtt mentek, de nem beszélgettek semmiről. Márk nem nézett rá, biztosan zavarban volt, ő csak bánta, hogy két óra hosszat még felszabadultak sem tudtak lenni.

Valahányszor visszagondolt arra a két órára, egy partra vetett bálnát látott. A szorongás kipárolgása hosszú ideig az orrában maradt.

Két hónapig tartott, amíg Márkot meggyőzte, hogy e nevetséges összeg felét fizesse ki neki.

Sok év telt el, ő már rég nem élt a varázslatos helyen, amikor Márk felbukkant Prágában majd néhány nappal később Budapesten. Természetesen szállodában lakott, elküldte a telefonszámát, no meg a szálloda címét is. Szeretnék veled találkozni, írta neki. Ő elképzelte a találkozást, igaz, nem részleteiben, s röviden válaszolt neki. Érezd jól magadat, Budapest nagyszerű hely, remélem megtalálod a híres keleteurópai szenvedélyességet is.