Korán sötétedik Berlinben...
Korán sötétedik Berlinben, a gyönyörű sugárút, a Kaiserdamm egy évszázada tűri a hátán botladozókat.
Hazafele ballagunk, de csak a kivilágított, az Adventre feldíszített lakások ablakaiban, erkélyeiben gyönyörködhetünk: az üzletekből mindössze néhány van nyitva.
Halk puffanás mögöttünk, nem is látom először, férfi-e vagy nő, nagyot eshetett, egy nálam jóval idősebb járókelővel két oldalról felsegítjük, egy újabb járókelő csatlakozik hozzánk.
Hatvan év körüli hölgy esett el mögöttünk, fogom a karját, simogatom a kezét, minden ízében remeg. Hívjam a mentőket, kérdezem tőle. Igen mondja, de a hangja elcsuklik.
Egy fiatal férfi bukkan fel-nem is tudjuk honnan került elő. A segítőtársam közben hívja a mentőket.
A fiatal férfi, nyílt arcú, kedves mosolyú, halkan de határozottan nyugtatja a remegő hölgyet. “Tessék nyugodtan lélegezni, nem lesz semmi baj, minden rendben lesz hamarosan.”
Szívbeteg a hölgy, azért esett el, a fiatal férfi széket hoz ki a házból, egy pohár vizet, szőlőcukrot. Leültetjük a hölgyet, egy pici mosollyal nyugtázza, hogy ott vagyunk mellette.
Három perccel később már ott áll a mentőautó, mi két oldalról fogjuk a hölgy kezét, én simogatom is, hátha ettől csillapodik a remegése.
A mentős srác barátságosan kérdezi a hölgyet, mi történt.
Szívbeteg vagyok, mondja, nem tudom mi történhetett, de látja, azonnal segítettek ezek a kedves emberek. Szerencsére.
Lassan elkísérjük a mentőautóig, a fiatal férfi visszaviszi a széket és a poharat, mi hálálkodunk, mintha nekünk segített volna, mindenki megy tovább és én arra gondolok, hogy nekem ugyanígy segítettek vadidegenek ugyanezen a sugárúton amikor nagyot estem. A mentőautó szirénázva elindul, a férjem pedig rám mosolyog és csak annyit mond: fantasztikus, hogy milyen segítőkész itt mindenki ha baj van.
Berlin, 2020. november
Ferber Katalin