Akkor belekezdek, ugyanis tőlem semmiféle kitüntetést plecsnit, nagy molylepke érdemrendet elvenni nem tudnak, mert egyik sincs.

Tehát, az eddigi valakikből most senkik lesznek, hogy az eddigi senkikből valakik lehessenek.

Az akkor most úgy leszen, hogy a tehetségesek készségesen felállnak hogy átadják helyüket a tehetségteleneknek.

No nem kell durvának lenni, hiszen lehet ezen finomítani is. Utolsó pár, előre fuss. Szakíthatok? Szakíts ha mersz!

Én sokáig éltem egy olyan társadalomban, ahol a kiválóság veszélyes volt. Átlag alatti képességűek mennyországa a földön. Átlagosoknak élhető közeg. Átlag felettieknek veszélyes. Kockázatos. “A kiálló szöget be kell verni.” (A szöget a fejénél kell beverni, úgy emlékszem.)

A gyenge képességű majd beletanul. Lehet segíteni, azaz függ. Függőbeszéd. A kiválónak először az önbizalmát kell ledarálni. Aztán be kell bizonyítani, hogy a kiválósága zavarja a többiek tanulását. Innen már csak kis lépést kell megtenni, hogy az átlag feletti azonos legyen a renitenssel, a lázadóval.

Nem egyenesen ír.

Még a sorakozónál is kilóg. (Ha ő nem, akkor az inge a nadrágból, az is zavaró.)

Kérdez.

Feltartja ezzel a többieket.

Szamárfüles a füzete.

Halkan beszél.

Hangosan beszél.

A másik szemébe néz.

Nem néz a másik szemébe.

Ötletei vannak.

Minden ötlete zavaró.

Zavart kelt.

Zavarban van.

Zavarba hozza a másikat.

Csoszog.

Túl hangosak a léptei.

Elkülönül.

Lemarad.

Nem érdekli az, ami mindenki mást.

Túl sok minden érdekli.

Nem fél.

Egész.

Túl komor.

Túl vidám.

Túl sokat mosolyog.

Nem elég udvarias.

Udvarias de csak megjátssza.

Őszinte.

Őszintétlen.

Már a neve is.

Még a neve se.

Elképzelem, amikor a tömegközlekedési eszközök mindegyikén a vezető többször is bemondja, hogy szálljon le az az utas, aki nem fél (hanem egész ember.)

Szerencsére sokan járnak autóval. Talán épp ezért.