Imrus

 A Bar Micvón esett össze először. Szülei, Blanka és Gyula elsápadva nézték, ahogy kisfiuk a padlón rángatózik, fogalmuk sem volt, mit kellene tenniük, amíg az egyik rokonuk nem szólt, aki sürgette őket, hogy akadályozzák meg hogy a gyerek elharapja a nyelvét. Attól a naptól Imrus nem mehetett a szomszéd gyerekekkel játszani, Blanka nem engedte többé, hogy segítsen neki a kertben. A közelben levő iskolába sem mehetett többé egyedül.

Stein doktor bácsi hümmögve csóválta a fejét s csak annyit mondott: vigyázni kell a gyerekre, mert ez a betegség gyógyíthatatlan. Gyula haragudott a saját gyerekére, a gyengeség irritálta, nem volt ehhez türelme. Blanka azonban bízott Imrus felépülésében és biztatta Imrust is, hogy ne vegyen tudomást egyre gyakrabban ismétlődő rohamairól. Ez majdnem lehetetlen volt, mert váratlanul jött, s épp oly váratlanul maradt abba. Imrus kivételezetté vált a környezetében, csak apja, Gyula mordult rá időnként, hogy szedje össze magát és ne viselkedjen úgy mint egy kislány.

 

Hara tanár úr

 

 Két évet kellett várnom, hogy bebocsáttatást nyerjek Japán leghíresebb egyetemének “igazi” vagyis az 1870-es években megnyitott részébe. Felkészítettek erre. Egy kolléga mosolyogva és szelíden magyarázta el, hogy csak óvatosan, semmi hangoskodás, visszabeszélés, a külföldieket többnyire bajkeverőknek tekintik a “Vörös kapu” mögött.Évekkel később egy ausztrál kolléganőm vallotta be nekem nevetve, hogy valahányszor belépett a Vörös kapun, összeugrott a gyomra, enyhe szédülés fogta el, s ez két évig tartott, amíg befejezte e “szent” helyen a tanulmányait.S eljött a nap, amikor a rendkívül bonyolult bürokrácián átjutva, beléphettem a közgazdasági tanszék épületébe. Kevesen hinnék el nekem, mily véletlenek sorozatán át jutottam el Hara tanár úrig, aki az ország egyik legjobb gazdaságtörténésze volt, de nevét csak a szakmabeliek ismerték.

Dobozok

 Közeli barátainak egyike nősült, s az esküvői buli egy hatalmas parkban zajlott.Hatalmas tál gyümölcssalátával érkezett. Barátja ezt csak a romlott befőttek összeöntésének hívta, mert nagyon szerette.Sokan voltak, már a jókedvet is leváltották a fáradt mozdulatok. Rengeteg ismert ember volt a vendégek között, neki talán túl sok is.Barátja, az ünnepelt, ki tudja miért, gyengéden odatuszkolta őt egy lenyűgözően szép emberhez. Megtörtént a bemutatkozás, a hang férfias, a tekintet azonban kórincált. A kézfogás határozott, de kedvesen melegítő. Szépséges kezek. Férfiasak, alig tudta a szemét levenni róluk.Göndör haj, mélykék szem, irigylésre méltó hosszú szempillák, hibátlan szemöldök, jó ízléssel összeválogatott öltözék. Neki az volt az érzése, hogy nem is Magyarországon él ez az ember. Mintha a varázslatos nyugat egyik “példánya” állt volna vele szemben. Elámult, de nem szólt egy szót sem, csak mosolygott.A férfi nagyon zavarban volt, s ez jó ideig eltartott. Taxival mentek haza, ami neki furcsa volt, de újonnan megismert partnere csak legyintett.Maradt a gyümölcssalátából, átvette tőle. Úriember volt. Egy kanyarban a világoskék farmeren gyorsan terjedt a sötét folt. Ő csak dadogott, magában pedig szégyellte. Nevettek mindketten, a nő kényszeredetten.Néhányszor találkoztak is, talán két hét telt el, amikor a nő eldöntötte, hogy a következő randevún búcsút mond ennek a gyönyörű férfinak, akinek mindig mindenre volt pénze, de ha beszélt, akkor inkább csak motyogott. A nő úgy érezte hogy a férfi saját léte miatt van állandóan zavarban. Nem tévedett nagyot.

Blanka

 

Meggörbedve szabadult a táborból. Vallásos volt, apja rabbi, az ő szavait idézte magának ha úgy érezte közel a vég. Túlélte, de elbújtatott fiára gondolt éjszakánként. A házukra nem akart gondolni, a falura sem, ami már egy másik országban volt, oda nem akart visszamenni. Imrust, az egy szem fiát azonban azt remélte, sikerült megmentenie a legrosszabbtól. Beteg volt a fia, a transzportot nem élte volna túl. A pénz segített. Kovács Pista, aki Imrust bújtatta, pálinkával kínálta Blankát, d előbb gondosan az almáriomba tette a vaskos köteg papírpénzt. Blanka annyira aggódott, hogy nyomatékul még odacsúsztatta Pistának nagyanyja rubinköves nyakláncát. Elég lesz-e ennyi, kérdezte remegve. Pista válasz helyett elővette a maga főzte pálinkát,kitöltött két stampedlivel, s odatolta az asszony elé az egyiket. Tréfli is volt, no meg Blanka utálta a pálinkát. Szabadkozott a gyenge gyomra, no meg a rá váró sürgetős teendői miatt. Pista vállat vont, s mindkettőt kiitta. Áldomás volt ez, áldás nélkül. Pista tartotta szavát, etette Imrust, vigyázott rá, a fiatal fiú túlélte, s két év múlva Pesten találkozott anyjával és apjával, Blankával és Gyulával.